Magyar Lóránd: hasznosítanunk kell az üresen álló ANL-s lakásokat

0
78
Ne puteți ajuta cu un share, un like sau să ne trimiteți știri pe WhatsApp!

Írásban fordult a hadügyminisztériumhoz Magyar Lóránd parlamenti képviselő a szatmárnémeti, használaton kívül levő, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások kapcsán.

A Lakásügynökség még 2008-ban indította el azt a projektet, amely Szatmárnémetiben, az egykori céldomb helyén fiataloknak szánt lakások építésére vonatkozott. A hat tömbházból főleg anyagi források hiánya miatt csak 2016-ra készült el három. Tekintettel arra, hogy a terület a hadügyminisztérium tulajdonában van, az előzetes megegyezés szerint két tömbházat, azaz 49 lakást a polgármesteri hivatal kapott meg, egyet pedig – ami 25 lakást jelent – a minisztérium.

Kereskényi Gábor több, mint egy éve adta át a 35 év alatti, a kritériumoknak megfelelő igénylőknek az új otthonokat, ám a minisztériumi tömbházlakások máig üresen állnak. A megyében állomásozó 52-es Tisza Utász-Zászlóalj részéről ugyanis egyetlen igény sem érkezett ezekre. Magyar Lóránd ez ügyben a szaktárcához fordult egy hivatalos kérdés mentén.

Mielőbb megoldást kell találni arra, hogy a 25 üresen álló lakást használhatóvá tegyük, ezért az a javaslatom, hogy ha már a hadsereg nem tud mit kezdeni ezekkel, akkor azt bocsátsa fiatal tűzoltók, csendőrök vagy rendőrök rendelkezésére” – mutatott rá Magyar Lóránd parlamenti képviselő.

A Szatmár megyei törvényhozó az Román Hadügyminisztériumhoz intézett kérdésében  a szaktárca álláspontjáról érdeklődött ez ügy kapcsán, illetve arról, hogy milyen lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy az üresen álló szatmárnémeti ANL-lakásokat a sürgősségi helyzetek felügyelősége, a csendőrség vagy a rendőrség fiatal munkatársai kapják használatba. A szaktárca 30 napon belül köteles válaszolnia a feltett hivatalos kérdésre.

Ne puteți ajuta cu un share, un like sau să ne trimiteți știri pe WhatsApp!

Comments

comments

NICIUN COMENTARIU

LĂSAȚI UN MESAJ

Sigur nu esti Robot, dar trebuie sa ne asiguram :) *