Kereskényi polgármester óvakodik a felelőtlen ígérgetésektől. „Egy 3000 férőhelyes sportcsarnok reális és megvalósítható terv.”

A volt városvezetés beruházásokkal kapcsolatos ígéretei igencsak túlzókat voltak, jelentette ki Kereskényi polgármester, akit az Országos Beruházási Ügynökség támogatásáról biztosított egy 3000 férőhelyes sportcsarnok megépítésében – amely lényegesen kisebb, mint a Coica által oly sokszor és oly sok éven át ígért.
Első városvezetői sajtótájékoztatóját tartotta Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti új polgármestere és a médián keresztül számolt be a polgármesteri hivatalban találtakról s első két hetének tevékenységéről. A sajtótájékoztatón részt vett Doina Feher alpolgármester is, akinek feladatkörébe nagy valószínűséggel a szociális– és a tanügy tartozik majd, de az alpolgármesteri feladatok nincsenek még 100 %–ban meghatározva.
Kereskényi nem rejtette véka alá, hogy az előző városvezetés nagyszabású és nagyon hangoztatott tervei ugyancsak túlzóak voltak, ugyanis a fejlesztési minisztériumban és az Országos Beruházási Ügynökségnél tett múltheti látogatásán feketén–fehéren kiderült: nem úgy állnak a dolgok (tervek), mint ahogy azt a volt polgármester állította. Az Olimpia Stadion modernizálására és újjáépítésére vonatkozó, „alig” 16 millió euróba kerülő tervek megvalósulásának semmi esélyük nincs, viszont reális esélye van annak, hogy az Országos Beruházási Ügynökség támogassa egy kisebb, 3000 férőhelyes sportcsarnok megépítését Szatmárnémetiben. „Ha találunk egy megfelelő méretű területet, amelyet aztán átadhatunk az Országos Beruházási Ügynökségnek, ők vállalják egy sportcsarnok felépítését azon – egy körülbelül 3000 férőhelyesét és nem 5000 férőhelyesét, mint ahogy azt az előző városvezető hangoztatta, egyébként teljesen alaptalanul és a realitástól elrugaszkodva.” – mondta Kereskényi.
Akit teljesen kiábrándított és elkeserített Coica mandátumzárás előtti, „erőltetett menetben” kierőszakolt munkavégeztetése, ugyanis – mint a napokban tartott terepszemlék során kiderült – két beruházás is magánszemélyek magánterületén valósult meg: egy játszótér a Prahova és az Oituz utca kereszteződésében, valamint egy 6000 négyzetméteres területű parkoló, a Jubileului utcában.
Kereskényi azt ígérte: a következő időszakban nagyobb felelősséggel és pontosabban lesznek elvégezve a feladatok – a polgármesteri hivatalban már tapasztalható is a változás szele: az építkezési, urbanisztikai s egyéb engedélyeket az eddig 60 nap helyett 3 – 4 napon belül kézbe kapja a kérelmező. Mindemellett Kereskényi arra is felszólította a közalkalmazottak: a lakosok kérvényeit, írásban benyújtott bármiféle jelzéseit a lehető leggyorsabban juttassák el a megfelelő részlegekhez és ne sétáltassák fölöslegesen sem az embereket, sem az iratokat a hivatal folyosóin.
ULTIMELE ȘTIRI
Arabii și africanii se "bat" pentru oile și mieii din Satu Mare
LIDL a luat 3 amenzi de la OPC după controlul de săptămâna aceasta în care a fost închis provizoriu
Un alt copil de 13 ani s-a sinucis. Anchetatorii cred că juca „Balena Albastră”
Un sătmărean a produs un accident cu 4 mașini implicate și 2 răniți
Jurații de la „Românii Au Talent” impresionați de o sătmăreancă
Un inginer s-a împușcat mortal cu o armă de asomat porci
Tentativă de sinucidere într-un un hotel din Satu Mare. Polițiștii au salvat situația
Asociația Stea învață copiii din medii defavorizate tainele grădinăritului
Cerșetor român - dublu erou în Franța. Ține prima pagină a ziarelor
NOUL COD ROȘU - Pericol de lacăt pe ușile restaurantelor din Satu Mare
Un sătmărean a adus moda grădinii urbane de microplante, la Satu Mare
Doi muncitori sechestrați și omorâți de un bătrân
Stiri Satu Mare stomatologie satu mare