Dan Marius Cosma azon kevés férfiak egyike, akik még fiatalon elhatározzák, hogy felhagynak a nyüzsgő városi élettel, egy békésebb vidéki életért. Tanári állását otthagyva könyvtárosként vállalt munkát. Az iskolai tevékenységeken túl pedig még festészet csoportot is indított Borválaszút község fiataljainak.

A 39 éves Dan Marius Cosma Szelestyehuta könyvtárosa. Felhagyva a városi élet ügyes-bajos dolgaival vidékre vonult vissza idősebb napjaira. Immáron hat éve dolgozik könyvtárosként, mivel úgy gondolta egy csendes és nyugodt munkakörnyezet jobban illik az életmódjához, mint a városi rajztanári állás. Dan a Nagybányai Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát, majd ezt követően a kisebbeket oktatta a képzőművészet nagy rejtelmeire. Frissen végzett tanárként szülőfalujában, Borválaszúton kezdett el tanítani, utóbbiért kevésbé lelkesedett.

„Vidéki életet: nincs elegendő tanár és diák sem. Nem lehet egy teljes katedrát kialakítani. Nem volt meg a különböző szaktantárgyaknak megfelelően képzett tanári gárda, így történhetett meg, hogy rajztanárként kémiát is kellett tanítanom. Én, aki a középiskolában alig szereztem meg a 4,5-et, taníthattam a gyerekeknek a kémiát. Nos ha volt is olyan diákom, aki valamelyest szerette a kémiát, biztos kiöltem belőle a vágyat, hogy bármikor is erre szakosodjon. Kémiából mit is taníthattam volna nekik, unalomig rajzoltattam a Berzelius poharat és a kémcsöveket.” — elevenítette fel Dan Cosma első találkozását az oktatási rendszer buktatóival.

A vidéki tapasztalatok után, sikerült városon elhelyezkednie, de a nyüzsgés, a sok akaratos, hangoskodó gyerek jelenléte arra késztette, hogy ismét újratervezze az életét. Amikor megtudta, hogy Borválaszúton meghirdettek egy könyvtárosi állást azonnal jelentkezett a versenyvizsgára. Így történhetett az, hogy 33 éves korában felhagyott a városi élettel a vidéki nyugalomért.

”Az elején a könyvtár az emeleten kapott helyet. Nem volt víz, sem mellékhelyiség, sőt még áram sem. Amikor jelentkeztek a Biblionet program ötletével, hogy kaphatnánk számítógépeket és internetet, csak legyen áram és egy megfelelően kialakított hely ezeknek, azonnal elkezdtem az emeletről lehordani a könyveket a földszintre. Minden könyvet egyedül hordtam le, húszasával.„ — mondta Cosma.

Bár a vidéki élet békességét választotta, a lelkesedése cseppet sem hagyott alá, hiszen tenni akart a közösségi élet fejlődéséért, szeretett volna minél több embert bevonzani a könyvtárba, ugyanakkor azzal is szeretett volna foglalkozni, amihez a legjobban ért, így megszületett a festészet szakkor ötlete.

„Egy akkori alapítvány, az IREX biztosított keretet arra, hogy a diákok művészeti képzésben részesüljenek, így sikerült létrehozni a szakkört. Egy percig sem gondolkoztam a lehetőségen, azonnal nekivágtam. Kaptam egy bizonyos összeget, amelyből megvettem a festékeket, illetve a vásznakat a diákoknak és indult is a képzés. Kezdetben húsz diák iratkozott fel a szakkörre, majd sokan lemorzsolódtak, akik nem éreztek erre hajlamot. Végül tizenketten maradtak, de ők sem járnak mindig egyszerre, ez általában függ attól is, hogy kinek mennyi dolga akad még a ház körül, hiszen ez mégis csak vidéki élet.„ — mondta a rajztanár.

A festészet körnek hamar híre ment és meg is lett az eredménye, hiszen egy tanév alatt a diákoknak legalább két festményt kellett elkészíteniük, így egy kiállítást is létrehoztak. Ahhoz, hogy a diákok ne hanyagolják az iskolai tanulást, illetve, hogy ne terheljék őket a festészet órák, csak szombatonként voltak foglalkozások. Ez volt az a nap, amikor mindenki fel volt mentve más feladat alól.

„A festészet órák alapötletét az is vezérelte, hogy megóvjuk őket a társadalmi hanyatlástól, hogy jó irányba tereljük az életüket. Mihez is kezdhet egy 14 év körüli gyerek a szabadidejével vidéken? Vagy a kocsma körül sündörög, vagy csak úgy elvan az árokparton. Bár tudtam, hogy valószínűleg senkiből sem lesz egy nagy festő, de mégis egy jó elfoglaltság volt számukra.” — mondta a könyvtáros.

A kis festők évről évre egyre jobban fejlődnek. A második év után a festmények mennyisége meghaladta a községi szinten, így a Szatmár Megyei Könyvtárban is lett egy kiállításuk, ott ahol sokkal többen láthatják mint eddig bármikor.