Annyi bizonyos, hogy a romániai embereknek példaképre van szükségük. Csak úgy magától senki sem lép a járatlan utakra, hogy kitapossa az ösvényt a dzsungelben. Nem, a romániaiak szeretnek másokat utánozni. Önmagában ez még nem lenne probléma, hiszen azért akadnak olyanok, akikről példát lehetne venni, viszont a többségnek egyre unalmasabbá vált a jó tett helyében jót várj, főleg akkor amikor senki nem figyel, nem fényképeznek, illetve nem is filmezik le azt. Hiába hasad szét az 1000 eurós nadrág az ületénél, ha legalább nincs egy tyúk a fején vagy nem sétáltat pulykát pórázon, amikor kilép a házból.

Kevesen vannak azok, akikben tudatosodik, hogy márpedig vannak még hősök. Léteznek és állandó jelleggel bevetésre készek. Nem repülnek, és nem is szállnak alá az égből, de ott vannak amikor szükség van rájuk. Mindenki rákattint azokra a címekre, mint a Súlyos baleset történ, öten ragadtak a járműben, vagy amikor arról van szó, hogy egy kisbusz felborult, csámcsognak mások drámáján, de nem látják az érem másik oldalát és nem fogják fel az emberi tragédiák súlyát. Egy baleset esetén keselyűként gyűl össze a tömeg fényképezni, míg a rendőrök a forgalmat irányítják, viszont a helyszínen vannak a hősök is. Nem látjuk őket, mert a szemünk az áldozatra és az utat elárasztó vérre fókuszál. Nem akarunk tudomást venni a mindennapjaink hőseiről. Azokról az emberekről, akik kezében lehet az életünk és egyetlen hiba révén, csak az elmúlás fájdalma lüktethet másokban.

Hőssé formálódnak mások szemében, amikor valakit egy autóból kell kimenteni, vagy pusztán csak egy macskát kell a fáról leszedni, ha egy házat elöntött a víz, vagy kigyulladt. A sok álmatlan óra, valamint a felkészüléssel és gyakorlatozással járó napok, abban a pillanatban hőssé változtatja őket, hiszen a legnagyobb szakmaisággal mentik meg a bajba került áldozatot.

Mint bárki más ők is emberek, szuper emberek. Olyan személyek akik nyugodtak maradnak, míg mi sírunk, a jelenlétük nem törik meg bárkinek is égjen a háza. Ők nem tesznek különbséget az égő ház tulajdonosai között. Nem ítélkeznek, hogy megérdemelte,  vagy hogy csak azt kapta amit megérdemelt. Bátrak és figyelmesek maradnak tettre készen az olyan helyzetekben is, amikor mi még egy elsősegélyt sem tudnánk adni a sokktól.

Készek arra, hogy akár az életüket adják egy-egy küldetés sikerességéért. Soha nem tudjuk meg azt hányan törték el a lábukat, vagy vágták meg a kezüket és milyen sebesülésekkel maradtak a küldetések során, mert ők nem sírnak sohasem. Szatmár megyében már volt tűzoltó, akik mártírhalált hal egy tűzesetnél. Kevesen tudnak róla, de ő és minden társa, akik nap mint nap magukra öltik az egyenruhát és a felszerelést Hősök. Olyanok, akiket látásból ismerünk, de nem értékelünk megfelelő módon. Isten éltesse a tűzoltókat!