AZT CSIRIPELIK A VEREBEK. A Florisal meg akarja emelni a szemétszállítási díjat. Egyetért vele?

Úgy tűnik a városi szemétszállító vállalat kényes anyagi helyzetben van. A Florisalosok leültek egy kicsit számolgatni az idei év feltételezhető bevételeit és rádöbbentek: az új illetékek fájóan nagy összeget vesznek majd ki a cég zsebéből és nem tesznek majd akkora anyagi haszonra szert, mint eddig. Ezért úgy gondolták: ideje lenne emelni a szatmárnémeti szemétszállítás díján, méghozzá nem is keveset. Megbízható források szerint a Florisal körülbelül 50 %–al akarja emelni a díjakat, magán– és jogi személyek számára egyaránt. Magánszemélyek esetében az eddigi 7,7 lej helyett 11,32 lej/hó/fő díszszabást akarnának alkalmazni (3,62 lejes áremelést). Jogi személyek esetében a tervezett emelés összege még nagyobb: az eddigi 53,80 lej/köbméter + ÁFA helyett 82,74 lej/köbméter + ÁFA, ami 28,94 lejes, azaz több mint 50 %–os emelést jelent.
A tervezett áremelést azzal indokolják, hogy egyrészt 2011–hez képest (ekkor voltak megállapítva a jelenleg is alkalmazott díjszabások) nőtt a minimálbér összege, másrészt pedig a szeméttárolásra vonatkozó, új törvénykezések értelmében új illetékeket kell nekik is fizetniük a tonnánkénti hulladékért.
ULTIMELE ȘTIRI
Arabii și africanii se "bat" pentru oile și mieii din Satu Mare
LIDL a luat 3 amenzi de la OPC după controlul de săptămâna aceasta în care a fost închis provizoriu
Un alt copil de 13 ani s-a sinucis. Anchetatorii cred că juca „Balena Albastră”
Un sătmărean a produs un accident cu 4 mașini implicate și 2 răniți
Jurații de la „Românii Au Talent” impresionați de o sătmăreancă
Un inginer s-a împușcat mortal cu o armă de asomat porci
Tentativă de sinucidere într-un un hotel din Satu Mare. Polițiștii au salvat situația
Asociația Stea învață copiii din medii defavorizate tainele grădinăritului
Cerșetor român - dublu erou în Franța. Ține prima pagină a ziarelor
NOUL COD ROȘU - Pericol de lacăt pe ușile restaurantelor din Satu Mare
Un sătmărean a adus moda grădinii urbane de microplante, la Satu Mare
Doi muncitori sechestrați și omorâți de un bătrân
Stiri Satu Mare stomatologie satu mare