Át akarják alakítani a közigazgatási palotát!

A megyei tanács jelenlegi vezetőségének egyik fő célkitűzése, hogy teljes körű felújítást végezzen a közigazgatási palota épületén — azon az épületen, amelyben a polgármesteri hivatalnak, a megyei tanácsnak, a prefektúrának, a számvevőszéknek, és számtalan, kisebb területi képviseletnek van a székhelye.
„Alakítsuk át a szatmárnémeti közigazgatási palotát egy energiahatékony, modern épületté! Jelen pillanatban nem kevesebb mint 500 000 lejt fizetünk havonta (!) a fűtés– és villanyszámláért. Ez az épület már egy műemlék, rútságánál fogva is. Azt tervezzük: versenyt fogunk hirdetni az egyetemeken a felújítási és modernizálási tervek elkészítésére, s a legjobb/leghasznosabb ötleteket megvalósítjuk.” – nyilatkozta Pataki Csaba tanácselnök a szatmári üzletemberekkel való találkozón.
Egyébként a közigazgatási palota felkerült abba a nemzetközi összesítésbe is, amely a világ legcsúfabb épületeit mutatja be, ugyanakkor az országos építészeti egyetemek hallgatói mai napig jönnek Szatmárnémetibe és szakmai gyakorlatokon tanulmányozzák az épületet és belső tereinek kialakítását.
ULTIMELE ȘTIRI
Arabii și africanii se "bat" pentru oile și mieii din Satu Mare
LIDL a luat 3 amenzi de la OPC după controlul de săptămâna aceasta în care a fost închis provizoriu
Un alt copil de 13 ani s-a sinucis. Anchetatorii cred că juca „Balena Albastră”
Un sătmărean a produs un accident cu 4 mașini implicate și 2 răniți
Jurații de la „Românii Au Talent” impresionați de o sătmăreancă
Un inginer s-a împușcat mortal cu o armă de asomat porci
Tentativă de sinucidere într-un un hotel din Satu Mare. Polițiștii au salvat situația
Asociația Stea învață copiii din medii defavorizate tainele grădinăritului
Cerșetor român - dublu erou în Franța. Ține prima pagină a ziarelor
NOUL COD ROȘU - Pericol de lacăt pe ușile restaurantelor din Satu Mare
Un sătmărean a adus moda grădinii urbane de microplante, la Satu Mare
Doi muncitori sechestrați și omorâți de un bătrân
Stiri Satu Mare stomatologie satu mare