Hajdu Ferenc József hat éve dolgozik a Szatmár Megyei Mentőszolgálatnál — egész élete a kormánykerékhez kötődik és nem is igen tudja elképzelni, hogy bármi mást csináljon a nyugdíjazásig még hátralévő 15 évben. Mindig vonzották a mentőautók, erejük és magabiztosságuk, mellyel felülkerekedtek a közutak forgalmán, de nem gondolt arra, hogy egyszer ő is ilyen járművet fog vezetni. Hosszú évekig profi sofőrként dolgozott, kamiont és taxit vezetve, s hat évvel ezelőtt próbálta meg szerencséjét a mentőszolgálatnál.
„Nagy váltás volt a kamionfülkéből mentőautó kormánya mögé ülni, s három évbe telt, mire valóban rohamkocsin dolgozhattam. A Szatmár Megyei Mentőszolgálat gépparkjában többféle mentő létezik, van a betegszállító mentőautó, amelyen csak egy gépkocsivezető dolgozik — valamennyien ott kezdtük, s csak három év elteltével kerültem át a rohammentőre. Természetesen ez idő alatt különböző kurzusokat és képességfelmérő tesztet végeztem el. Sok lépésből áll az út, amíg mentősofőr leszel. ” – magyarázza Hajdu Ferenc. Soha nem tartotta számon a háta mögött lévő kilométereket, de több tízezer kell legyen, hiszen szinte naponta beül a szirénázó jármű kormánykereke mögé. S ez a több tízezer kilométer nem volt mindig könnyű és gondtalan, mert a vijjogó sziréna és fényjelzés nem mindig tudja biztosítani azt a szabad utat, amelyre szükség lenne.
„Külső szemlélőként könnyű munkának tűnik, de nem éppen annyira az. Mikor majd’ 4 tonnás monstrumot vezetsz 100 – 120 km/órás sebességgel a zsúfolt utakon, nagyon figyelmesnek kell lenned mindenre, ami előtted, melletted és mögötted történik. Nem szabad felbosszankodnom vagy mérgelődnöm — minden körülmények között meg kell őriznem a nyugalmamat és főleg higgadtságomat. Hatalmas nyomást jelent számomra a tudat, hogy a mentői hordágyon fekvő beteg ember életet tőlem függ. Idővel persze valamelyest hozzászoksz ehhez a nyomáshoz, tudod, hogy higgadtnak kell maradnod és vigyáznod a betegre, a mentőcsapatra, és az úton közlekedőkre. Sajnos sem a fényjelző, sem a sziréna nem garantálja, hogy simán, nyugodtam átvághatsz egy kereszteződésen vagy előzhetsz … Az emberek nem figyelnek, mobiloznak, maximális hangerőn zenét hallgatnak, rengeteg minden egyébbel vannak elfoglalva, mintsem a mentőre figyeljenek. Ráadásul sokaknak fogalmuk sincs a KRESZ-ről és nem is tudják, mit kell csináljanak, amikor mentővel találkoznak — legtöbben lehúznak balra vagy megállnak az út közepén, miközben a törvény azt írja elő, hogy minél inkább jobbra kell lehúzódniuk és egyben lassítaniuk is. ” — mondja a mentősofőr. Hozzátéve ugyanakkor azt is: most már szinte előre tudja-látja, milyen manővert fog alkalmazni az előtte haladó járművezető abból, ahogyan az vezet. Vélemény szerint a külföldi rendszámú gépkocsikat vezetők (azaz vagy külföldiek, vagy külföldön élő hazánkfiai) tisztelik leginkább a mentőautót és adják meg a teljes elsőbbséget számára. Ők azok, akik képesek szinte az árokba lehúzni, hogy a mentő haladhasson.
A mentősofőr munkája nem ér véget a riasztás helyszínére érve, az útközben felgyülemlett stressztől és adrenalintól gyorsan, pillanatok alatt meg kell szabadulni, hogy aztán a csapat többi tagjával közösen megkezdhesse az elsősegélynyújtást. „A mentőcsapattal nem csak együtt dolgozunk, de kiegészítjük egymást, mindegyikünk pontosan tudja, mi a dolga, feladata. Én nem csak vezetek, azaz elszállítom a segítséget a riasztás helyszínére, de a mentésben is részt veszek — tudnom kell, hogy mozdítsuk a beteget/baleset sérültjét; tudnom kell megfelelően felcsatolni a nyakmerevítőt, a törött végtagok sínbe tenni, a sérültet megfelelően elhelyezni. Különböző tanfolyamokon tanították meg mindezeket.” – magyarázza Hajdu Ferenc.
„A mentőcsoport minimum három főből áll: mentősofőr, asszisztens és orvos, akik csapatmunkát végeznek. S a szakmai felkészültség mellett a beteg iránti empátiára is szükség van. Általában ugyanazokkal a csapattagokkal dolgozunk együtt és erre szükség is van, hiszen már ismerjük egymás mozdulataik, sokszor már egy szempillantásból is tudjuk-értjük, mit akar és mit fog csinálni a másik. Nagyon keveset beszélünk, tudjuk teendőinket, feladatainkat és a lehető leggyorsabban végezzük el azokat.” – teszi hozzá Tarţa Lucian orvos.