Ezt tuti nem tudtad! Szatmárnémetiben született meg az autóvezetői pszichológiai tesztek ötlete. De ki állította össze a legelsőt?
A halálos kimenetelű autóbalesetek a mai napig nagy gondot jelentenek, viszont a máig sem derült ki egészen pontosan mi is az oka annak, hogy ezek bekövetkeznek. A fennálló probléma régóta létezik az autóvezetés történetében, viszont Romániában legelőször Szatmárnémetiben akarták orvosolni a problémát.
1972-ben Szatmárnémeti első helyre került a halálos kimenetelű autóbalesetek statisztikáját illetően, az országban. Ennek okán Târpeát, a közlekedés-rendészet akkori vezetőjét az állami szervek felszólították a probléma megoldására. A rendőrkapitány segítségére dr. Virgil Enătescu pszichiáter sietett, aki frissen érkezett meg a városba.
„Találkoztunk, és mindketten arra a következtetésre jutottunk, hogy mielőtt a jogosítványért való vizsgára engedjük az embereket, egy pszichológiai teszt alá vetjük őket, hogy ezáltal szűrhessük ki azokat, akik alkalmatlanok, netán kiöregedettek a vezetéshez. Legyen szó akár az igazgatók igazgatójáról, ha egyszer nem alkalmas, hát ne vezessen! Elkezdtem tanulmányozni a személyiségskálákat, illetve az emberi félelmet, ugyanis ezek mind közrejátszanak a vezetés során. Figyelmesen különböző memória- és személyiségteszteket válogattam össze, hogy az elmebajos, illetve agresszív személyeket kizárhassuk a lehetséges jövőbeni sofőrök sorából, majd átadtam ezeket a rendőrség számára. Hogy miért nekik? Hogy ne mondhassa le senki, hogy én veszem el a szájuktól az eledelt. Mindenki egy életen át rám haragudott volna, és engem okolt volna, ha a tesztek alapján alkalmatlannak ítélték a vezetésre.
Hat hónap elteltével a frissen vizsgázott sofőrök közül senki nem követett el balesetet, annak a legkisebb formáját sem. A statisztikai adatok javulni kezdtek, hiszen csak „normális” emberek ültek a volánnál, ugyanis a jelentkezők 8%-át nem találta a teszt alkalmasnak” – mesélte Enătescu doktor úr.
Mivel a balesetek száma látványosan csökkent, az Enătescu doktor úr által készített személyiségtesztek nagyon jónak bizonyultak. Ennek okán más megyék is elkérték a teszteket, vagy legalább azok modelljét, hogy saját maguk számára alkothassanak hasonló sikeres vizsgálati eszközöket, a hajtási jogosítvány megszerzése érdekében.
Jelenleg a dolgok már másként állnak. Ezeket a teszteket már csak kevesen ismerik, hiszen a frissen vizsgázók már egy jóval komplexebb vizsgálatnak vannak alávetve, viszont sok esetben a vizsgálatai eredmények ütköznek a 70-es években elért mutatókkal.
„A jelenleg használatos teszteket hülyeségnek vélem. Ezek csak a reflexet és a vezetői készségeket helyezik előtérbe, pedig ez nem egy verseny, ahol az autóvezetők azon képességeiről kelleme meggyőződnünk, hogy alkalmas lennének-e egy versenypályán” – tette hozzá az elismert pszichiáter.
Ezek segítettek megtudni azt, hogy kik azok a pszichopaták, akiknek nem lenne szabad volán mögé ülniük. Mára legkönnyebben úgy deríthetjük ki ezt, a doktor úr véleménye szerint, hogy figyeljük, kik azok a sofőrök, akik folyamatosan dudálnak. Ezek azok az emberek, akik állandóan fel akarják hívni magukra a figyelmet, amiért ők a volán mögött ülnek, ezzel élve ki nagyzási mániájukat.
ULTIMELE ȘTIRI
Stiri Satu Mare