Itt az adó, hol az adó. Ki fizeti ki végül a speciális szemétdíjat?

Az idei évtől egy új speciális szemétadót vezetett be a szatmárnémeti polgármesteri hivatal, köszönhetően annak, hogy Európai Unió kiszabott egy új illetéket a szelektív-hulladékgyűjtés hiánya miatt. A kifizetendő összeg 80lej/tonna, ami elosztásra kerül a városlakók között.
Az illeték bevezetését többen megtámadták azóta, sőt fellebbezések is történtek iránta, így további újratárgyalások következnek. A prefektusi hivatal és polgármesteri hivatal közösen vitatják meg a speciális szemétadó problémáját, miután többen a prefektúrán fejezték ki nemtetszésüket az új illeték miatt, mondván, hogy a szóban forgó pénzt nem az adófizetők zsebéből kellene kivenni.
Amit sem a prefektusi hivatal, sem az összes ott dolgozó alkalmazott nem tudott megoldani, megtette egy helyi nyugdíjas. Ő jogi úton támadta meg a helyi tanács határozatát, amit sikeresen meg is nyert a törvényszék színe előtt: „A Szolomajer Augustin felperes által felsorakoztatott érvek alapján a bíróság érvénytelennek tekinti a Szatmárnémeti Helyi Tanács 49/23.02.2017-es tanácsi határozatát” – áll a törvényszéki indoklásban.
Ugyanakkor érdekes az is, hogy például Pusztadaróc községben, a helyi tanács úgy határozott, hogy ezt az illetéket a község éves költségvetéséből fogják kifizetni, viszont a prefektusi hivatal megtámadta ezt a döntésüket, mondván törvényesen ez nem kivitelezhető.
Tehát abban az esetben, ha ezt az illetéket, sem az adófizetők nem fizethetik, de az önkormányzatok saját költségvetéséből sem lehet fizetni, akkor feltevődik a kérdés, hogy: Mégis kinek kell rendeznie a számlát?
Úgy tűnik a szemétszállító cégek minden eddigi erőfeszítése ellenére saját zsebből kell majd kifizessék a tonnánkénti 80 lejes szemét díjat, elvégre eddig nem mondható, hogy túl jól működött volna a szelektív szemétgyűjtés, sőt, a lakosságot sem tudták rászoktatni erre.
Ha ez az adó a szemétszállító cégeket fogja sújtani, fennáll annak is a veszélye, hogy a lakossági szemét szállítása akadozni fog, legalábbis addig amíg a cégek nem fognak fellebbezést kezdeményezni a határozat ellen. Sajnos jelen pillanatban egy nagyon nehezen megfejethető kimenetelű történet alakult ki az ügy kapcsán.

ULTIMELE ȘTIRI
Arabii și africanii se "bat" pentru oile și mieii din Satu Mare
LIDL a luat 3 amenzi de la OPC după controlul de săptămâna aceasta în care a fost închis provizoriu
Un alt copil de 13 ani s-a sinucis. Anchetatorii cred că juca „Balena Albastră”
Un sătmărean a produs un accident cu 4 mașini implicate și 2 răniți
Jurații de la „Românii Au Talent” impresionați de o sătmăreancă
Un inginer s-a împușcat mortal cu o armă de asomat porci
Tentativă de sinucidere într-un un hotel din Satu Mare. Polițiștii au salvat situația
Asociația Stea învață copiii din medii defavorizate tainele grădinăritului
Cerșetor român - dublu erou în Franța. Ține prima pagină a ziarelor
NOUL COD ROȘU - Pericol de lacăt pe ușile restaurantelor din Satu Mare
Un sătmărean a adus moda grădinii urbane de microplante, la Satu Mare
Doi muncitori sechestrați și omorâți de un bătrân
Stiri Satu Mare stomatologie satu mare