Magyar Lóránd: a helyi akciócsoportok kezébe kell adni a döntés jogát, így lesz hatékony a munkájuk

“Megalakulásuk óta segítem a helyi akciócsoportok munkáját, mert szerintem az a legjobb lehetőség a fejlődésre, amikor egy közösség saját igényei szerint alakít ki egy stratégiát és azt valósítják meg a helyi igényekre válaszolva, a helyi értékekre támaszkodva” – nyilatkozta Magyar Lóránd Szatmár megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő egy, a helyi akciócsoportok működéséről szóló kerekasztal-beszélgetésen.
A vidékfejlesztési szakember szerint Szatmár megyében az idők során egyre több település ismerte fel, hogy nagyon sok előnyt tartogat számukra, ha egy ilyen akciócsoporthoz tartoznak. Viszont még mindig vannak olyanok, amelyek nem iratkoztak be egyetlen csoportba sem, ezzel pedig komoly fejlődési lehetőségtől tartják távol magukat.
“Béltek és Ákos községek turisztikai szempontból fontosak Szatmár megyében, előbbinek a borában, utóbbinak a termálvizes fürdőjében vannak jó lehetőségei. A helyi akciócsoportokon kívül viszont számos pályázati lehetőségtől esnek el” – véli Magyar.
Szatmár megyében jelen pillanatban négy akciócsoport működik: a Szatmárnémeti és környéki, az Avas vidéki, a Tasnád és Nagykároly környéki valamint a Bükkaljai.
„Támogatom a kezdeményezést, hogy az akciócsoportok rendelkezésére álló, országos szinten 1 milliárd eurós keretből származó saját összeggel kapcsolatan minden ilyen egység helyi szinten hozza meg a döntést a pályázati kiírásokkal kapcsolatban, mert úgy vélem, hogy a helyi döntések kell mérvadók legyenek a vidékfejlesztésben. Sajnos erről sok szó esik mind EU-s és mind országos szinten, de kézzelfogható eredményekről még nem beszélhetünk” – mondja a parlamenti képviselő.
Magyar elmondta: sok esetben az országos kiírások nem felelnek meg a helyi igényeknek. Példaként Pusztadaróc esetét említette. A település nem pályázhat sikeresen útaszfaltozásra a most futó országos programban, ugyanis nincs vasúti megállója – a támogatás elnyeréséhez pedig az alapfeltétel, hogy a felújításra kerülő útnak érintenie kell egy vasúti megállót.
Az ilyen esetek elkerülése miatt is lenne fontos, hogy a következő pályázási ciklusban a nagyobb összegek a kistérségi társulásokhoz kerüljenek és ők döntsenek ezek elköltéséről az igények függvényében. „Ha a helyiek dönthetnének a prioritásokról, sokkal látványosabb lenne a fejlődés” hangoztatja meggyőződését a képviselő.

ULTIMELE ȘTIRI
Arabii și africanii se "bat" pentru oile și mieii din Satu Mare
LIDL a luat 3 amenzi de la OPC după controlul de săptămâna aceasta în care a fost închis provizoriu
Un alt copil de 13 ani s-a sinucis. Anchetatorii cred că juca „Balena Albastră”
Un sătmărean a produs un accident cu 4 mașini implicate și 2 răniți
Jurații de la „Românii Au Talent” impresionați de o sătmăreancă
Un inginer s-a împușcat mortal cu o armă de asomat porci
Tentativă de sinucidere într-un un hotel din Satu Mare. Polițiștii au salvat situația
Asociația Stea învață copiii din medii defavorizate tainele grădinăritului
Cerșetor român - dublu erou în Franța. Ține prima pagină a ziarelor
NOUL COD ROȘU - Pericol de lacăt pe ușile restaurantelor din Satu Mare
Un sătmărean a adus moda grădinii urbane de microplante, la Satu Mare
Doi muncitori sechestrați și omorâți de un bătrân
Stiri Satu Mare stomatologie satu mare