Óriási Budapestről érkező összegekkel sikerült a megyét szebbé és jobbá tenni

Ha egy összehasonlítást végzünk el azon összegek közt amelyek a mi kis városkánkba Bukarest felől érkeznek és a Budapestről érkező összegek közt, akkor észrevehető a különbség. A Magyar Kormány segítsége által Szatmár megye ismét pompázik. Egy konkrét példa a Hám János Római Katólikus Teológiai Liceum, amely gazdagabb lett 3 szakosztályal, hála a Magyar Kormány támogatásának.
A legnagyobb befektetések körülbelül 300 millió forintba került. Ezek után következett a Református Gimnázium terjeszkedési terve és felújítása, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, Josephus Calasantius Római Katólikus Teológiai liceum majd a Simion Bărnuţiu iskola felújítása. Mindezek a megmozdulások a Magyar Kormány részéről elősegítették Szatmárnémeti épülését és szédülését. Nem volt ez másképp a Kölcsey Ferenc Főgimnázium esetében sem, ahol jelen pillanatban mintegy 1071 diák van jelen az iskola padokban. 700 millió forintból sikerült a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületet felújítani, így tehát a diákok immáron egy új épületben folytathatják az órákat. Fel is kerestünk egy diákot, aki a következőket mondta el nekünk a felújítást követően.
“Első sorban, én, mint egy diák, hálás vagyok, hogy immár, egy ilyen pompás épületbe mehetek be nap mint nap, hiszen azt mondják, hogy “az iskola a második otthonunk”, a Magyar Kormány segítségének köszönhetően, valóban olyan érzetet ad a Kölcsey, mintha haza, az otthonomba mennék.
” A magyarországi lakosság nagy része is örvend az itteni fejlődésnek és annak hogy a külhoni magyar emberek részesülnek ekkora segítségben, a Magyar Kormány részéről. Egyik budapesti férfi osztotta meg velünk az ő nézetét a felújításokkal kapcsolatosan. ” Én rendkívül hasznosnak tartom természetesen a kormány egy régiónak tekinti a szétszakított Kárpát-medencét épp ezért ad nem kevés támogatást szerte a különböző országokba ahol magyarok élnek a vállalkozásfejlesztéstől a vasúton át a sporting,ingatalanok,(például szállodák), egyházak támogatása, autópálya építés ez mind mind nagyon hasznos”
A Pannónia szálló ugyan úgy az idő elmúlásával és az emberek nemtörődömségével küzdött, eddig. A segítség ismét Magyarországról jön. A trnasindex.ro számolt be arról hogy a Pannónia szálló sorsa megoldódni látszik, ugyanis a Manevi. Zrt tulaja érdeklődött majd vásárolta meg a Pannónia szállót. Az utóbbi időben, Szatmárnémeti nem kevesebb mint 6 millió eurót kaszált és fektetett majd bele a központ felújításába. Úgyan úgy mint a többi összegek, ez az összeg is a határokon túlról jön. Amint azt korábban is említettük, több tiz és száz milliókat sikerült eddig felhasználni a város és a megye szépítésére. Nagykárolyban is sikerült előrelépéseket tenni. Az opinidecarei.ro oldal elmondása szerint a Református Parókia adományozott egy helyiséget a nagykárolyi lakosságnak, hogy majd abban a helyiségben működhessen a továbbiakban az ötös számú óvoda.
Így tehát a nagykárolyi lakosság ingyenesen veheti majd használatba azt a helyiséget 49 éven át. Az óvoda 40 gyereket fogad majd be, 730 négyzetméteres lesz az udvar és egy játszótér is található lesz amely külön parkolóhelyekkel lesz ellátva.

ULTIMELE ȘTIRI
Furtuna a ocolit municipiul Satu Mare dar a lovit violent langa Carei
Filarmonica Dinu Lipatti își recapătă strălucirea - clădirea este în plin proces de reabilitare
13 comune din județ și-au primit astăzi microbuzele electrice pentru transportul elevilor
Sătmărean reținut pentru 24 de ore după ce a încălcat ordinul de protecție - s-a apropiat de fosta i...
Pompierii au de muncă și astăzi după dezastrul făcut ieri de vijelie
Cod roșu, din nou, în județul Satu Mare
Din fermă, direct la ușă ta - lădița cu legume de la Vraja Legumelor din Botiz
Următoarea ta călătorie, de afaceri sau spre vacanță, începe cu Speed Travel Satu Mare
Pompierii au lucrat ore in sir pentru îndepărtarea pagubelor făcute de furtună - zeci de acoperișuri...
Pompierii au de intervenit și la incendii după furtună - casă și terenuri în flăcări
Mai multe comune din judet fără curent, după furtună - termenul estimat de repornire este de 3 ore
Accident cu trei victime, în județul Satu Mare - două mașini s-au ciocnit violent
Stiri Satu Mare stomatologie satu mare